Az év végéig lezáruló ügyleteket figyelembe véve 2011 a régió harmadik legerősebb éve lehet. A teljes befektetési forgalom ugyan elmarad a csúcsévnek számító 2007-es teljesítménytől (14,6 milliárd euró), de közelít a 2008-as év 9,5 milliárd eurós forgalmához -írja a CBRE.

Az eurózóna folytatódó válsága okozta bizonytalanság mindazonáltal a legtöbb közép-kelet-európai ország piacától visszatartja a befektetőket. Az októberi és novemberi eredmények alapján az év negyedik negyedévének forgalma (550 millió euró) jelentősen elmarad az év többi negyedévének átlagától (2,5 milliárd euró/negyedév).

A lassulás ellenére a régióban a lengyel, cseh és orosz dominancia továbbra is fennáll, az elmúlt hetekben tapasztalt kockázatok emelkedése pedig már csökkenő érdeklődést hozott a magyar és a dél-kelet-európai piacokra is. A román piac némi aktivitásának kivételével Dél-Kelet-Európa ingatlanpiaca csendes maradt nyár óta a számos lezárt tranzakcióval rendelkező első félév után.

Patrick O'Gorman, a CBRE közép-európai tőkepiacokért felelős vezetője szerint ma a bizonytalanság új hulláma indult el, ami jelentős hatást gyakorol a finanszírozásra. Miután Közép-Kelet-Európa erősen függ a nyugat-európai bankoktól, számítani lehet arra, hogy ez korlátozni fogja az ügyeletek létrejöttét 2012 folyamán, a tranzakciók lassabban köttetnek, vagy akár meg is hiúsulhatnak.

A nagyobb méretű üzletek közül néhányat el is kell halasztani 2012-re. A bizonytalanság miatt valószínű, hogy a befektetési forgalom nem nő 2012 első negyedében. A jelenlegi erős befektetési forgalom oka a régióban néhány nagy tranzakció, ami úgy tűnik, sem rövid, sem pedig középtávon sem lesz a régiót erősítő tényező. Számos befektető küzd a banki finanszírozással, a tőkebefektetők így kisebb konkurenciával küzdenek. A kockázat/jövedelem profiljuk alapján valószínű, hogy ezek a befektetők továbbra is a lengyel és cseh első osztályú ingatlanokat részesítik előnyben.