Görög-katolikus székesegyház, Nagyvárad


A templom telke a Főtér és a Iuliu Maniu utca sarkán fekszik. A főtengelyével kelet-nyugat irányban elhelyezett épület latinkereszt alaprajzú és a nyugati végén emelkedő toronyból, naoszból, kereszthajóból és szentélyből áll. Előnytelen megjelenést okoz neki, hogy a főtérre nem a főhomlokzattal, hanem az apszissal néz, ami [...]

Görög katolikus templom, Kolozsvár


Az utca vonalába épített keletelt teremtemplom a görög katolikus egyházi építészetben is elterjedt négyes téralakítással épült. Nyugaton ötszintes torony ugrik a főhomlokzat elé, ezt a fő tengelyre merőleges öt csehsüvegboltozatos szakaszból álló pronaosz követi, majd a tágas hajó következik, amelyet a diadalív [...]

nyelvjáráskutatás


A nyelv területi tagoltságát, egy-egy vidéken kialakult, a köznyelvtől többé-kevésbé eltérő változatát, a nyelvjárásokat tanulmányozza. Beletartoznak a nyelvjárási leírások, a nyelvjárási jelenségekről szóló cikkek, tanulmányok, monográfiák. A számon tartott tíz magyar nyelvjárásterület régió közül a csángó, a székely és a mezőségi kimondottan a mai Romániához kötődik, míg a Szatmár környéki, a bihari és kalotaszegi, valamint a bánsági nyelvjárásterületeknek csak egy része.A csángó nyelvjáráskutatás terén a két világháború között mindenekelőtt Csűry Bálint nevét kell megemlítenünk. Tanulmányai a moldvai csángó igealakokról, a székely és a csángó [...]


beszúr

beszúr

beszúr