Felkerült az oldalra a Rádió Bézs számára készített zenéskönyv az életemről, a pályámról, emlékekkel, történetekkel, rengeteg, szinte már elfelejtett, vagy még ma is élő, számomra – és remélem, még sokak számára – fontos, érdekes, jó dallal.
Vigyázat, közel hatvan óra.
A magyar beat-pop-rock-country-blues hatvan éves történetéhez képest szinte semmi.
Meghatározó semmi.
Hangok és szavak.
Mindazon túl, ahogyan minden megtörtént,
hányféleképpen lehetett volna még.
A Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete által alapított díjra elsőként engem találtak érdemesnek fiatalabb pályatársaim.
Amikor átadták, meglepődtem, mennyire súlyos darab, mondták, betonból van, hogy örökké megmaradjon. Amit ábrázol, az pedig az, ahogy a dalaim, mint vízbe dobott kövek újabb és újabb hullámokat gerjesztenek. Azt válaszoltam, ha máshonnan nézzük, akkor ez egy nagylemez, néhány örökre rögzített dallal.
Köszönöm.
Akármi volt, felálltál.
Még üssön párat, akinek fáj.
Téptek és rágnak forgó idők.
Kérgesebb lettél. Páncélod nőtt.
Hogy ami még van, ne törjön el,
senkit és semmit nem engedsz már közel.
Jó egyedül.
Jó szabadon.
Jó, de ha már bolond az út,
engedd, hogy én is jöjjek.
Ne zárj ki. Ne tűnj el.
Nincs valami már, de valami még legyen.
Engedd, hogy én is jöjjek.
Mindegy, hová megyünk.
Csak valahová, valamiért.
Legyünk.
Nem ígérte senki, hogy könnyű lesz majd.
Az első futásnál gyilkolt a rajt.
De ami van még, mindegy, milyen,
velünk van így. És nem lesz majd, ha nem.
Jó egyedül.
Jó szabadon.
Jó, de ha már bolond az út,
engedd, hogy én is jöjjek.
Ne zárj ki. Ne tűnj el.
Nincs valami már, de valami még legyen.
Engedd, hogy én is jöjjek.
Mindegy, hová megyünk.
Csak valahová, valamiért.
Legyünk.
Engedd, hogy én is jöjjek.
Ne zárj ki. Ne tűnj el.
Nincs valami már, de valami még legyen.
Engedd, hogy én is jöjjek.
Mindegy, hová megyünk.
Csak valahová, valamiért.
Legyünk.
Amikor indultál, tiéd volt minden tér.
Nem tudom, mit hoztál, nem tudom, mit hittél,
nem tudom, mit vártál. Biztosan azt, mint én.
Azután nem volt ott az, amit képzeltél,
amikor érkeztél
ahová érkeztél.
Napokat égettél, utakat próbáltál,
valahogy légy otthon, ahová sodródtál.
Tudod, hogy értelek, jobban is másoknál.
Ugyanitt éppen úgy, ugyanazt jártam már.
Ugyanazt lélegzem,
ugyanazt véreztem.
Mitől is félsz? Akármi jön,
a gödörnél lejjebb már nincs gödör.
Az ég fölött sincs még egebb ég,
amit elérhetnénk.
Jó(x3)
(Yeah),
hogy megvagyunk még.
Mitől is félsz? Akármi jön,
a gödörnél lejjebb már nincs gödör.
Az ég fölött sincs még egebb ég,
amit elérhetnénk.
Jó(x3)
(Yeah),
hogy megvagyunk még.
Akármi volt, akármi jön,
a gödörnél lejjebb már nincs gödör.
Az ég fölött sincs még egebb ég,
amit elérhetnénk.
Jó(x3),
(Yeah).
Megvagyunk még.
(Megvagyunk még.)
Kérdezed néha, velem mi van.
Valami van mindig, akárhogyan.
Nem vettem észre, hányszor is volt,
rossz parton vártam elveszett hajót.
Szerettem volna valami jót.
Minden nap tegnap. Ma már nem él.
Te lehettél volna, aki soha nem lettél.
Szerettem volna valaki jót.
Egy másik elveszett hajót.
Ha nem lehet úgy, ahogyan jó,
legyen úgy jó, ahogy lehet.
Ha nem lehet úgy sem, akkor se baj.
Akkor így lesz a jó.
Nem tudom, néha látod-e már,
lehettél volna, aki soha nem voltál.
Szerettem volna valaki jót.
Gyűlnek az elveszett hajók.
Ha nem lehet úgy, ahogyan jó,
legyen úgy jó, ahogy lehet.
Ha nem lehet úgy sem, akkor se baj.
Akkor így lesz a jó.
Ha nem lehet úgy, ahogyan jó,
legyen úgy jó, ahogy lehet.
Ha nem lehet úgy sem, akkor se baj.
Akkor így lesz a jó.
Rossz és jó voltál.
Nem számít most már.
Ide egy szél hozott, és egy vihar vitt el.
Mintha büntetnéd,
hogy amíg itt voltál, én veled voltam,
veled, de nem a tiéd.
Gyűlölj, ha látod már, nincs hatalmad.
Gyűlölj, ha nélkülem elveszett vagy.
Gyűlölj, ha próbáltál, de nem felejthetsz.
Gyűlölj, de téged rág.
Rajtam csak szeretet győz.
Szélben szórtam szét.
Nem baj, ha semmiért.
Neked is mind adtam, amit adni tudtam,
néha többet is még.
És amíg itt voltál, én veled voltam.
Veled, de nem a tiéd.
Gyűlölj, ha látod már, nincs hatalmad.
Gyűlölj, ha nélkülem elveszett vagy.
Gyűlölj, ha próbáltál, de nem felejthetsz.
Gyűlölj, de téged rág.
Rajtam csak szeretet győz.
Látod, csak szeretet győz.
Mindig a szeretet győz.
Szárnyakat adtam, repüljünk el.
Hátha akad egy tisztább, romlatlanabb hely.
Vagy valahol együtt építjük fel.
Találd meg így is, hogy már nélkülem.
Repülsz-e még? Nem látlak már.
Vagy valahol végleg leszálltál?
Vagy zuhantál?
Szárnyad voltam, sorsod, szerencséd.
Te minden voltál. Élet. Ajándék.
Nem tudom, ki küldött. S ha küldött, miért vitt el?
Válasz erre se lesz már sosem.
A kulcsokat hozzám – hányan úgy hitték -,
valahol mélyre ástam, ne is keressék.
Amikor jöttél, mosolyogtál.
Egyedül csak te láttad, sose volt rajtam zár.
Repülsz-e még? Nem tudlak már.
Vagy valahol végleg leszálltál?
Vagy zuhantál?
Szárnyad voltam, sorsod, szerencséd.
Te minden voltál. Élet. Ajándék.
Nem tudom, ki küldött. S ha küldött, miért vitt el?
Válasz erre se lesz már sosem.
Szárnyad voltam, sorsod, szerencséd.
Te minden voltál. Élet. Ajándék.
Nem tudom, ki küldött. S ha küldött, miért vitt el?
Válasz erre se jön már sosem.
Annyi mindent szeretnék
tenni, vagy adni még.
Látni, hogy jó neked,
másnak, vagy mindenkinek.
Ha lenne hozzá hatalmam,
felülírnám azt, ami van.
Ezt a szutykot. Ezt a homályt.
Lassú fájást. Üres halált.
Annyi mindent szeretnék
hozni és mutatni még.
Lásd meg, ha még nem tudod,
néha én is jó is vagyok.
Ha lenne hozzá hatalmam,
felülírnám azt, ami van.
Ha mégse menne, köpnék rá.
Elvinnélek valahová.
Hogy kezdjünk valami jobbat.
És nem bánnánk talán,
ha éppen ez a dal volna,
ami meg se születne már.
Kezdjünk valami mást.
És az lenne jó talán,
ha ezt a dalt sose tudnánk,
sose kéne megírni már.Annyi mindent szeretnék
tudni és tanulni még.
Látni azt, ami nem nézhető.
És nem figyelni, hogy fogy az idő.
És szétröhögni azt, ami rág.
Ezt a szutykot. Ezt a homályt.
Kezdjünk valami újat.
És nem bánnánk talán,
ha éppen ez a dal volna,
ami meg se születne már.
Kezdjünk valami mást.
És az lenne jó talán,
ha ezt a dalt sose tudnánk,
sose kéne megírni már.Gyere el. Valami lesz valahol majd.
Gyere el. Ne ülj otthon egyedül mindig.
Menjünk, és nézzünk körül,
merre vannak jó zenék.
Ahogy nemrég helyről helyre jártunk.
Azok is – élnek-e, vannak-e még?
Gyere el. Kicsit legyünk ma tegnap.
A holnapot majd újraírjuk holnapután.
Menjünk, és nézzünk körül,
hol voltunk, hol vagyunk.
Egy éjjel ne törődjünk vele,
hova visz, hova lök még az út.
Készülj. Indulok érted.
Készülj. Lássalak szépnek.
Épp úgy, ahogyan mindig,
amikor még értem voltál szép.
Gyere el. Kicsit legyünk ma tegnap.
A holnapot majd újraírjuk holnapután.
Menjünk, és nézzünk körül,
merre vannak jó zenék.
Ahogy nemrég helyről helyre jártunk.
Azok is – élnek-e, vannak-e még?
Készülj. Indulok érted.
Készülj. Lássalak szépnek.
Épp úgy, ahogyan mindig,
amikor még értem voltál szép.
Gyere el. Kicsit legyünk ma együtt.
Azután jöhet megint az, ami jön.
Ez a nap másképp legyen.
Üzenet egy külvárosi ház tűzfalán:
„Ne ijedj meg, ez még nem a pokol. De innen látszik már.”
Jártam odalent. Tudom, mit jelent.
Nem mesélem, úgysem volna új,
hányféle poklot égtem túl.
Jól láttad. Próbáltad.
Egyből kihoztál valahogyan,
hogy velem égj el egy másikban.
És látod, főnixként újraszültem magam,
csak hogy egy másik másikban
mással égjek, máshogyan.
Miért félnék?
Nem ez a vége még.
Mit mondjak, ha rámnyit valaki majd, és így talál?
Ne ijedj meg, ez még nem a pokol? De innen látszik már?
Jártam odalent. Tudom, mit jelent.
Nem mesélem, úgysem volna új,
hány pokol van már rajtam túl.
Jól láttad. Próbáltad.
Egyből kihoztál valahogyan,
hogy velem égj el egy másikban.
És látod, főnixként újraélem magam,
csak hogy egy másik másikban
mással égjek, máshogyan.
Miért félnék?
Nem ez a vége még.
Egyikből kitéptél valahogyan,
hogy velem égj el egy másikban.
És látod, főnixként újraélem magam,
csak hogy egy másik másikban
mással égjek, máshogyan.
Miért félnék?
Nem ez a vége még.
Semmiből jött senkikkel
nincs már dolgom, semmiben.
Lépjen át, aki átlép majd,
ha újból padlón lennék.
Nem kell újabb ellenség.
Az az egy több mint elég,
aki itt bennem otthon van,
régen nem csak vendég.
Néha ő vezényli a bált, nem én.
Nem én bántalak, csak a hang az enyém.
És a történet írja már önmagát.
Egyszer te éled, egyszer én halom át.
De bármi jön – mi úgy vagyunk már -,
egymásnak jó. Egymásnak fáj.
Gátlás nélküli törtetés.
Kilátás nélküli küszködés.
Mintha más nem is volna már.
Mindent megszoktunk rég.
Kértél egy új szerelmes dalt,
és most látod, merre tart.
Néztem fel, van-e segítség.
Egy démont küldött az ég.
Néha ő vezényli a bált, nem én.
Nem én bántalak, csak a hang az enyém.
És a történet írja már önmagát.
Egyszer te éled, egyszer én halom át.
De bármi jön – mi úgy vagyunk már -,
egymásnak jó. Egymásnak fáj.
Bujdosom. Néha van ez.
Mostanában ne is keress.
Elvagyok szépen egymagam.
Ne zavarj meg, akármi van.
Bármi történt, bármi nincsen,
bármi robban, nem érdekel.
Az időt épp most engedtem el.
Itt vagyok egy sose hallott dalban.
És ne reméld, hogy írom tovább.
Csend mard minden egyes hangban.
Ez ilyen világ.
Kis szerep egy sose látott filmben.
Nem baj, én most ezt játszom el.
Vége lesz valamelyik holnap.
Azt ígérd meg, akkor itt leszel.
Bujdosom. Néha van így.
Ne szeress most. Az se segít.
Nem vagyok. Nem is létezem.
Feloldódtam valamiben.
Bármi bontott, bármi rontott,
bármi gyilkolt, nem érdekel.
Ami lesz, azt most engedtem el.
Itt vagyok egy sose hallott dalban.
És ne reméld, hogy írom tovább.
Csend mard minden egyes hangban.
Ez ilyen világ.
Kis szerep egy sose látott filmben.
Nem baj, én most ezt játszom el.
Vége lesz valamelyik holnap.
Azt ígérd meg, akkor itt leszel.
Démon és angyal.
Mind a kettőt kaptam.
Egy személyben járt minden ellentét.
Szépen volt romlott,
és gonoszul volt szép.
Összerak, hogy máshogy tépjen szét.
És én már sose tudom meg,
tudja majd a mindentudó,
melyik volt az igazi arca.
Rossz volt, de szeretni jó.
Angyal vagy démon.
Bennem vagyok bizonytalan.
Angyal vagy démon.
Látod, én is egyszerre voltam
félig rossz, félig jó.
Épp úgy, ahogy bárki más is.
Mind mindegy.
Egy számít.
Te, holnap, tudsz-e szeretni még?
Démon és angyal.
Minden voltam már.
Itt vagyok, hogy újból kitalálj.
Mert én már sose tudom meg,
tudja majd a mindentudó,
melyik volt az igazi arcom.
Melyik volt a szeretni jó?
Angyal vagy démon.
Bennem vagyok bizonytalan.
Angyal vagy démon.
Látod, én is egyszerre voltam
félig rossz, félig jó.
Épp úgy, ahogy bárki más is.
Mind mindegy.
Egy számít.
Te, holnap, tudsz-e szeretni még?
Angyal vagy démon.
Bennem vagyok bizonytalan.
Angyal vagy démon.
Látod, én is egyszerre voltam
félig rossz, félig jó.
Épp úgy, ahogy bárki más is.
Mind mindegy.
Egy számít.
Te, holnap, fogsz-e szeretni még?
Látom, mi megy, de azt is tudom,
nem tart örökké semmi.
Túléltünk már hasonlót,
hát ez se szaggat szét.
Van sűrű baj, van sűrű gond,
de pont leszarjuk.
Végül az értelem győz.
És születnek jó zenék.
Mindig lesz rock’n’roll.
Mindig lesz örök blues.
Látjuk már az alagutat
a halvány fények végén.
Nem baj, fordulunk majd,
és másfelé megyünk.
Egyszer legyen – egyszer lehet –
egy kis szerencsénk,
hogy végül az értelem győz.
És győznek a jó zenék.
Mindig lesz rock’n’roll.
Mindig voltunk, és leszünk annyian,
hogy én is pontosan lássam, melyik az én utam.
Járd végig velem.
Mindig voltunk, és leszünk annyian,
hogy újból felkavarjuk a posványt, ami van.
Mindig voltunk, és leszünk annyian,
hogy én is pontosan lássam, melyik az én utam.
Járd végig velem.
Mindig lesz még egy rock’n’roll.
Nem rossz, nem jó. Vándorvér.
Megyünk, csak mert ott az út.
Keresünk egy nem tudom, mit, míg egy napon
rájövünk, az nincs is sehol.
Valamiért mégis menni kell még tovább.
Hova is? Minek is?
Mire jó?
És nincs szivárvány.
Fénycseppek vannak.
Mindig becsapnak,
bármerre nézz.
És nincs szivárvány.
Káprázat van csak.
Egyszerre vagy nagy
és parányi rész.
Részben egész.
Egészben rész.
Nincs rossz és jó, csak változás.
Itt vagyunk és itt az út.
Keresünk, mert hátha mégis jön valami más.
Nem lehet mindig ugyanúgy.
(De) nincs megváltás.
Nem túl nehéz.
Voltunk, és kész.
És nincs szivárvány.
Fénycseppek vannak.
Mindig becsapnak,
bármerre nézz.
És nincs szivárvány.
Káprázat van csak.
Egyszerre vagy nagy
és parányi rész.
Szeress úgy, ahogy jó.
Vagy csak úgy, ahogy majdnem jó.
Szeress még.
Nincs szivárvány.
Képzelet van még, semmi más.
Nincs szivárvány.
Mindegy, mit hittél. Bármit vártál,
nincs szivárvány.
Nincs szivárvány.
Azért ha látod, öleld át.
1. Ez a mánia (zene: Zeffer András)
2. Még ne búcsúzz el (Zeffer és Vikidál Gyula)
3. Tűz a folyón (Zeffer)
4. Regina sír (Kékesi „Bajnok” László)
5. Boldog és szomorú (Tunyogi Péter)
6. Mint jó napokban (Kékesi és Kozma Tamás)
7. Lázadó ima (Zeffer)
8. Szeptember babám (Kékesi)
9. Láttam a démont (Zeffer)
10. Messziről jövünk (Zeffer)
11. Velünk leszel mindig (Vikidál)
A dalcímekre kattintva olvashatók a szövegek. Aki egyben szeretné látni a lemez összes szövegét, itt érheti el.
A dalcímekre kattintva olvashatók a szövegek. Aki egyben szeretné látni a lemez összes szövegét, itt érheti el
A dalcímekre kattintva olvasható a szöveg. Ha egyben szeretné látni a lemez összes szövegét, akkor ide klikk.
Egyszer minden sorozat véget ér, az 56. adással a Hangok és szavak is.
23-án szerdán a szokott esti időben a K11-ben felvett nyilvános beszélgetésünk kerül adásba, a vendégem Zefi, azaz Zeffer András.
Új műsorral pedig december első szerdáján este hétkor jövök.
Megvagyunk még, a hajók vesztek el egy sose hallott dalban. Szárnyad voltam, mert nincs szivárvány. Fénycseppek vannak.
Amikor zene szól, bárhová magaddal viszel, és pörög az utak filmje. Az ördög pedig a végén belebukik.
Ez a nő csoda egy szombat délután. Egy félig meg sem született blues pedig még egy dal a csönd előtt.
Együtt is egyedül, kérdések nélkül. Testvérem voltál, de ha csak most kezdenénk – kezdenénk-e még?
Se kártyák, se csillagok nem mondanak mást, egyedül a legjobb se jó. Hajnalban hazafelé az út legyen veled.
Ez a mánia.
Szeptember 11. és a démonok. Ez a nap boldog és szomorú. Messziről jövünk, és velünk leszel mindig.
Valakire gondoltam, de a nagyvad egyedül jár. Azt sem tudom, este van, vagy reggel, de legalább hosszan ég.
A csönd éve után az utak évei. Földrészek, kalandok, a titkok szállodája örök.
Ha a fény törik, törhet az idő is. A Nap is lehet ezüst, a méreg is túl sok.
Mit lehet tenni?
Dőlj hátra, nézelődj – és persze, hallgasd ezt az adást is
Holnap reggel elutazom. Szárnyakon szédülve engedem, hogy a lélegzet vigyen.
Az ördög tegnap a városban járt, ahol november van mindig. Csak a kék őszi kertben lélegezhetünk egy kicsit szabadabban.
Jön a buta fiúk doktora, és már nem haragszom senkire. Bort, bluest, békességet, mert fél négy lesz tíz perc múlva.
Nyár van. A nők évszaka. Mi csak izgatottan várjuk látni, amit ezerszer elképzeltünk: mit rejtettek korábban a télikabátok. És a lányok büszkén, boldogan mutatják, és aranyosak, kedvesek, gyönyörűek.
Mi meg nézzük, ahogy ők szeretnék. Mert ami szép, az szép.
(Még most, reggel is.)
Az idő katonáiként európai zászlók alatt kihajózunk az óceánig. Nemzetközi vizeken, hazai legénységgel. Végül a valóság kastélyain át visszatérünk a titkos kertbe.
Zörög a lánc, de a függöny mögött ott van, és lelkét megosztja valaki lánya, Filo Zsófia. Ő megfejti, Janka pedig megoldja, ha egy újabb kóbor angyal kéri, hogy emelj fel a szívedig.
Pár korty hűvös bor – de a legjobból. Mert a varázs nem múlt el, de ha vársz, nem lesz a tiéd.
Bor, zene és nő, szabad vér – bárcsak tudnánk vigyázni rád! Öregesen, ahogy jól esik, ha már a tegnap itt hagyott. Vagy ez is mind csak deja vu?
Ártatlan évek után kölcsön szerelem, mert túl sokáig vártam. De a holnap már nem lesz szomorú, csak álmod legyen még.
A kilencvenes évek, a több dimenzióban is újjászületés. Új nevek, sötét hajók.
Voltak nagy szerelmek – talán el sem múltak még -, csak megszülték azóta mások gyermekét.
Mindegy. Érints meg – öreg vagyok már, hogy összetörj.
Mennyit ér egy nő, ha akad, amit nem gyógyít meg az idő sem?
Ha ő nem volna, az otthon is valami más lenne. Igaz, hogy annyi minden történt, amin asszony nem segít, de ne légy kemény. A színpad sosem üres, minden napra akad egy show.
Szerepelhetsz egy magazin címlapján, vagy elszökhetsz, költözhetsz akár vidékre is, egyedül maradsz, mert már mindenki valakié.
Jégvilág ez, ami csak akkor olvadhat, ha az maradsz, aki vagy. Aki nekem reggel is szép.
A Marathon mesélt Humphrey Bogartról a norvég télben, anélkül talán nem is léteznének skandináv éjszakák. Persze, ez is csak egy szippantás a jóból, ha mégis jön a Rolling Stones.
Akkor nézz az ég felé, mert az már egy másik világ lesz.
A holnap.
Mindegy. Érints, érezz, élvezz.
Csak a zene van.
Volt egy lépcső Kaliforniába, de nem jött össze, mert rossz hírem van errefelé. Semmi baj, majd megnézzük Humpfrey Bogartot a norvég télben, ezüst-kékben. Hogy az elveszettek angyala mit szeretne, nem tudom. Én csak a pénzem kérem vissza, és mehet tovább a show, most éppen a Marathon második felvonására legördülő függönyökkel.
Akkor még nem is tudhattam, hogy a színük most éppen bézsre nemesedik.
Kopott házak hercegei a nagyvárosi éjszakákban, és dalok a szeptemberi hídon. Ha megérkezik az első gyorsvonat Amszterdam felől, talán soha többé nem hallgatok bluest. A hosszútávfutón az időgép sem segített, így a dal sem mindenkié.
Lobogtak a gyertyák a téren, és Fecóval is hittel, reményekkel, lendülettel kezdtük újra, de hamar rájöttünk, hogy ez a tolvajok bálja, és a cirkusz megy tovább. Volt egy távolba szaladt szerelmem, nem felhőtlen örömmel írtam neki – jó, hogy messze vagy innen. És nem mehetek utánad, mert egyre inkább itt van dolgom.
Szelíden várom a napot, hogy ne a pénz döntse el, mennyit érünk egy fagyott világban.
Végre könnyű szívvel vártuk, akármi lesz, és táncoltunk felszabadultan, de kiderült, hogy az is csak egy brutális tangó.
Nem tudtuk, hogy nem elég egyszer legyőzni, mert a gonosz hétszer él.
És a jóság nem véd.
Harminc évvel ezelőtti dalok, abban a reményben, hogy valaki majd harminc év múlva már nem ilyeneket kell írjon.
Amikor éveken át a csendet rajzoltam szomorúan, de több maréknyi dollárért. Nem költöztem Amerikába mégsem, mert tudat alatt talán már a jelre vártam. Előszór csak előjel érkezett, még nem tudtam, rossz vagy jó ómen. De nem mondhattam mást, robbanjon egyet a szekereskalapács.
Szenátorválasztást játszottunk, amikor félig-meddig elhittük, hogy megszabadultunk a bilincsektől. Őrült kapcsolatok egy már őrült rendszerben, reménykedve, hogy eljuthatunk a nyugati partra. Próbáltam fogalmazni az akkori mát, nem sejtve, hogy megírtam a harminc évvel későbbi holnapot.
Boldog csütörtököt, mondta Micimackó, ami talán szerelemcsütörtök lenne (nem is volna rossz), de ismét rockszerda van a Bézsben, ami egész biztosan ma is valakinek valamilyen különleges napja. Akkor kívánjunk inkább boldog mindenféle napot.
A tékozló fiúknak is, akik búcsúzás és búcsúztatás nélkül mennek el, és talán soha nem jönnek vissza.
Összesen egy dolog biztos: változnak az évszakok.
Halászati félórát követően, amelyben természetesen vonatokról, koldusokról és görögökről lesz szó, a hátsó udvarban szembenézünk az óceánnal, ami a kezdet és a vég.
A bárány soha ne álljon meg, kiváltképp, ha fekete. Vigye a szél is, mint a homokszemeket, hogy tartozzon valahová. Balázsolás, szertartás nélkül, csak úgy (nagy)világiasan. Korál kel(l)jen, ha valaki aranyat akar lelni.
Kirándulás oda, ahol sosincs nyár, nem a pincéreknek van szép keze, és a szerelem is tíz percig tart, azután valami azt súgja, hogy vége.
Egy kicsit bővebben arról, miért és hogyan hoztam létre az Összetartozunk közös éneklést. Összetartozásaim Eszményi Viktóriával és Heilig Gáborral. Összetartozó dalok lemezeken át. Közben egy történet arról, hogy az ember érdekes állapotban is menne még tovább és tovább, de hová…
Bojtorján és vidéke. Amikor először (és utoljára) kaptak hazugságon, de az életünk csupa szimbólum. Némi jókedvvel, még ha gonosz is az év. Mert összetartozunk – és bizony van utóélet. Gondolta a fene, de azért besegítettem én is.
Country és vidéke, ahol egyszer nemzetközileg beleférünk a cimbalomba is. Empátia és történelem – továbbá mennyire őszinte egy dalszövegíró? Ebben a folytatásban lesz egy kis megfojtatásom is.