[Ajánlom]
Hazavihető kincsek
2011. november 25.
Jobb, mint eredetiben. Akár ezzel a szlogennel is reklámozhatná a Megyei Levéltár a legújabb DVD-jét, amelyen háromszáz év, háromszáz, általuk őrzött - tehát megyei vonatkozású - kéziratos térképének digitalizált változatát jelentette meg. A múlt és a jövő megunhatatlan találkozása.
- Sok régi térkép az idő múlásával megkopott, nehezen olvasható lett. A digitalizálásnak köszönhetően viszont meg tudjuk mutatni az eredeti színeket, és olykor, a már alig látható feliratok is előtűnnek - mondta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár új kiadványának bemutatóján Bartáné Rábaközi Judit, aki a Chartae Antiquae című DVD számítógépes munkálatait végezte. - Ebből következik, hogy a kutatók sokkal jobb minőségben jutnak így az egyes térképekhez, mintha az eredetiket forgatnák.
Persze különleges élmény lehet a XVIII. század elején készült, valamelyik jászsági település, egyetlen példányban, aprólékos kézi munkával megrajzolt térképét kézbe venni, ám ha ez sokaknak megadatik, az nem tesz jót a ritka levéltári állománynak.
- A DVD elkészítésében is az motivált bennünket, hogy ezek a régi térképek az egyik legtöbbször kutatott, leggyakrabban kikért levéltári anyagok - válaszolta a kiadvány kiadásának okait firtató kérdésünkre Dr. Cseh Géza, főlevéltáros, egyben a Chartae Antiquae összeállítója, a kiváló bevezető tanulmány szerzője. - A DVD révén időbeli és térbeli korlátok nélkül válnak kutathatóvá a gyűjteményünkben lévő térképek.
Amiben igazi különlegességek is vannak, amit a DVD menürendszerében megtestesülő szerkesztői szándék is kitűnően szemléltet. Ha könyvről lenne szó, azt írnám, hogy a Térképfeliratok és léptékábrázolások fejezet szinte letehetetlen. Mivel azonban számítógépes adathordozóról van szó, azt kell mondanom, becsukhatatlanok a nagy méretben is megnyíló fájlok. A Térképdíszek fejezet pedig egy modern album, amin érződik, hogy az anyag szerkesztői micsoda szeretettel és figyelmességgel tették a dolgukat, hiszen e különleges rajzok mellett könnyű lenne elsiklani a térképek nézegetése közben. Ugyanezt a szakmai odafigyelést testesíti meg Térképtípusok fejezet, amiben külön sorozatokban gyűjtötték össze a legszebb vízrajzi, gazdasági, határ- és településtérképeket, valamint - ez a kedvencem - a térképekre berajzolt objektumok képeit.
- Nemcsak történészek, de geográfusok, vízügyi szakemberek vagy egy-egy település múltja iránt érdeklődők is haszonnal forgathatják ezt az anyagot - mondta Dr. Fülöp Tamás, a levéltár igazgatója, aki szerkesztőként is jegyzi a kiadványt. - Mindezek mellett reprezentatív, különleges ajándéknak is kitűnő. Már csak azért is, mert a megyei levéltárak sorában mi vagyunk az elsők, akik a rájuk bízott kéziratos térképek digitalizált, nagyközönség számára is elérhető kiadására vállalkoztak.
A tájékoztatón elhangzott az is, hogy nemcsak önálló térképek kerültek a gyűjteménybe, de olyanok is, amelyek más anyagok - például perek - mellékleteként készültek egykor. Ráadásul ebben az esetben nem csupán a térképek elektronikus megmutatásáról van szó - bár a kiváló nagyíthatóság miatt ez sem lenne kevés -, hanem az egyes térképekről tudható információk átadásáról is. Ha pedig valakinek feltűnik, hogy egy-egy rajzoló neve többször is feltűnik, az a Térképészek és mérnökök fejezetben róluk is minden fellelhetőt megtudhat.
- A levélár nem profitorientált vállalkozás, de úgy érezzük, ez egy olyan anyag, amire piaci kereslet is lehet - tette hozzá a levéltár igazgatója, aki elmondta azt is: ebben az évben még kedvezményes áron juthat bárki Chartae Antiquae című DVD-hez.
Album
Főgimnázium az ablakból
A régi képeslapokat nézegetve olykor azon is érdemes elgondolkodni, hogy mi nincs a fotón. A város büszkeségének számító főgimnáziumot ábrázoló képhez például hozzáképzelhetjük a korabeli, rendezetlen Tisza-partot.
AKB
Sárga üvegek
Azok a sárga drótüvegek talán már ötvenévesek is elmúltak. Akkor kerülhettek az egykori tiszaligeti TITÁSZ-üdülő erkélyére, amikor azt nem kevés társadalmi munkával megépítették. Jó ideje nincs már TITÁSZ, és társadalmi munka sem, ám azok az üvege még bírták. A Tiszavirág-híd mellett is 13 évig. Aztán történ valami. Fokozatosan és szisztematikusan múltidőbe kerültek. Nincs tanulság, nincs következtetés, nincs már sárga drótüveg.
SzoborPark
Szolnok Kossuthja
Negyedszázada helyezték át a szolnoki Kossuth-szobrot a város főteréről a Városháza előterébe. A két évvel korábban felállított szobor szabadtéri élete során rongálások és a ráhelyezett feliratok miatt sokszor szerepelt a hírekben. Első példánya ma is a szabadban áll Nagypaládon.