Kalciumos víz és kék körömlakk
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az amerikai popkultúra ifjú amazonja hamarosan Budapestre látogat. Ke$ha június 25-ei Kapcsolat-koncertes fellépésének apropóján hazai sztárok, Tóth Gabi és Lola vallottak babonákról, emlékezetes fellépésekről és partiszerelésekről.
A glitteres cuccairól ismert partikirálynő, Ke$ha egy-egy fellépésén óriási stáb felel azért, hogy minden a tökéletesen a helyén legyen. Míg korábban ő maga volt Katy Perry háttértáncosa, ma már saját táncosai, koreográfusai, sminkesei és öltöztetői dolgoznak azon, hogy június 25-én a magyar közönséget is lehengerelje a szőkeség.
Egy világsztár esetében mindez teljesen megszokott, ugyanakkor Tóth Gabi, a Ke$hához hasonlóan egyedi és vadóc magyar énekesnő elárulta, hogy ő is igénybe veszi stylistok, sminkesek és fodrászok segítségét, bár főként saját elképzeléseit valósítja meg rajtuk keresztül. Párja és menedzsere is szinte mindenhová elkíséri, mindenben támogatja. Gabi nem idegenkedik a Ke$háéhoz hasonló vad színektől és merész öltözékektől: gyakran választ élénk, pl. kék körömlakkot, rikító rúzst, és szívesen kombinálja mindezt a klipjeiből ismert vagány képi világgal, mozdulatokkal.
Lola, a hazai tinik egyik bálványa csak barátaiban bízik, ők öltöztetik, és mivel jól ismerik a fiatal művésznőt, tudják, hogy csak kényelmes ruhákban hajlandó végigbulizni egy koncertet. A bájos és mosolygós énekesnő nem csak ruhái kiválasztásában ennyire tudatos; ha színpadi produkcióra készül, elvárja, hogy a koreográfus külön foglalkozzon vele, hiszen imád táncolni, és a színpadi mozgást illetően is a tökéletességre törekszik. Babonából mindig van nála kalciumos víz a torokfájás ellen, és többször leellenőrzi a mikrofonokat, hogy megfelelően működnek-e. Szerencsehozó karkötője mellett vokalista nővérét viszi magával, ő biztosítja számára a megfelelő hátországot.
Tóth Gabi is hasonlóan babonás, soha nem énekel a 3-as számú mikrofonba, mert korábban többször is megesett, hogy a 3-as számmal ellátott készülék cserbenhagyta.
Az énekesnők legemlékezetesebb fellépéseik közt azokat a megaprodukciókat említik, melyek karrierjük fordulópontjait jelentették. Tóth Gabi X-faktoros fellépését joggal definiálja világszínvonalúnak, Lola első egész estés koncertje pedig ráébresztette a fiatal tehetséget, hogy milyen sok tini és gyermek kíváncsi rá, szereti őt.
A magyar csillagok, úgy tűnik, jóval szerényebbek külföldi kolleganőiknél: egyiküknek sincsenek különleges kérései. Amikor megrendelőikkel egyeztetnek, csupán ásványvízre és némi harapnivalóra tartanak igényt a backstage-ben. Abban mindketten egyetértettek, hogy profi stábbal a hátuk mögött sokkal könnyebb dolguk van, így csak az éneklésre koncentrálhatnak.
A hamarosan hazánkba látogató Ke$ha kívánságlistája persze hosszabb, mint a hazai sztároké, ugyanakkor a Kapcsolat-koncert történetének egyik legszerényebbike. Az énekesnő június 25-ei fellépésén különleges meglepetéssel is készül. Aki kíváncsi arra, hogy mi lehet ez, annak szombat este nem kell mást tennie, mint ellátogatnia az 56-osok terére.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.